2015. június 20., szombat

Agyfacsarás

Igazából nem reszortom a kiakadás; néhányszor kifüstöl a szerverem, és rendszerint az kiabálással végződik - micsoda kulisszatitkok, kérem szépen -, de alapvetően békés személyiségnek mondanám magam. 
Ez alatt a baj elkerülését, tipikus eminens tanuló mintaképét értem, aki nem jár el hetente bulizni, valamint, ha van egy véleményem, ami akkor, abban a szituációban dinamitként hatna, inkább mélyen hallgatok.
Ettől függetlenül szenvedek az általános tini korban, mikor Interneten keresztül jobban le merem írni a véleményemet, mintsem szemtől szembe. 
Azonban, amikor konkrétan az én hibámnak állítják be, amiért még(?!) gimnazista vagyok, ergo, jár a nyári szünet, ott durván fennakadnak a szemeim.
Oké, hogy június tizenkettő óta krónikus lustaságban szenvedek, és már a gondolatba is belefáradok, hogy valamit csinálni kéne aznap... de csak végighúztam majd' kilenc hónapot ebből a suliból!
Ha úgy vesszük, olyan, mintha hattól tizennyolc éves korunkig, minden évben kihordanánk egy gyereket. Eleinte buli, aztán szépen, lassan belefáradsz, és eleged lesz belőle. 
Meg, végül is, terhes is vagy.... GONDTERHES. 

Valamint, arra is rájöttem, hogy tilos kérdezni, kommunikációt teremteni puskaporos levegőben, mert általában a kezdeményezőn csapódik le a helyzet. Egy ártatlan kérdésből is lehet sértődés, szemrehányás, amiért úgy döntöttél, hogy egy húzós nap után kirobbanthatatlan leszel az ágyból, és elolvastál egy könyvet. Vagy én vagyok túl érzékeny, ha ezt felróják nekem?

Tehát, buli van. 
Köszönettel tartozom a közel 335 oldalas könyvnek, amiért leragasztott.

A lényeg meg kimarad...
TÚL VAGYOK MINDENEN!
Heh. Kitört a nyári szünet! 
Ami - valljuk be -, úgy néz ki, mintha az időjárás egyszerre próbálna minket megfőzni és hűteni. De, sebaj. 
Hawaii vaaaan!

2015. június 10., szerda

Kezdés

Amikor már milliomodjára nyitsz személyes blogot, és reméled, hogy hosszabb életűbb lesz, mint az előzőek, az egy remek kezdésnek bizonyul.
Szerintem.
Ettől függetlenül simán kinézem magamból, hogy két hét múlva megfeledkezek az egész cuccról. Remélhetőleg, nem így lesz, és mondjuk, megér vagy egy hónapot... 
A narrátorok durván visszhangzanak a fejemben, tehát... nem kis bejegyzés elé nézünk. Popcornt és kólát ragadd magadhoz, húzós menet lesz!

Először is, üdvözöllek szerény hajlékomban, az agyam (majdnem agyaimat írtam, my God...) tekervényei közt, remélem, a GPS majd kivezet közülük. Igazából, nem kell semmi eget rengetőre számítani, ami alapjaiban változtatja meg a világot. Leginkább a nyavalygásaimról fog szólni; arról, hogy nem megy az írás, hiába van ihletem hozzá, kin és min húztam fel magam újabban, na meg a tömény véleménynyilvánítás... 

Tehát, amennyiben nem komálod az egoista embereket komolytalan gondolatokkal, tanácsolom a katapultálást, mielőtt felidegelnéd magad. Sajnos, Xanax nincs most kéznél.

Jó, oké, igazából örök problémám lesz az önbizalomhiány, amit persze magamat dicsérő megjegyzésekkel igyekszem palástolni, nehogy kikezdjenek. A legtöbb ember így működik.
Már akinek nincs minden rendben az önértékelésével. 
Szegények.
Szegény mi!

Mellesleg kiakasztó, hogy holnap még biosz tézét kell írni, amit megalkothattam volna kedden is, de egyszerűen nem jutott el a tudatomig a cucc. Persze, az elejét kívülről fújtam (A sejt a legkisebb működési és alaki egység, mutat minden fontosabb életjelenséget, és az élőlények sejtes felépítésűek.) Mitokondrium balra, sejtváz jobbra, hopp, éppen tömörödik a kromatinállomány... éljen a sejtbiológia! Na, nem mintha nem lenne érdekes, hiszen vannak benne 'hm, na, most már ezt is tudom!' tények, de.... kényszerből bemagolni, és dolgozatnál hasütésre kiadni.... durva.
Azonban jövő héttől jön a szünet, megyek angol érettségi szóbelit tenni, no meg egy elsősegély vizsgával is gyarapodott a programom; hajmeresztő lesz a csütörtököm. 

...